Pannon Ház

Az ország első környezetbarát interaktiv irodaháza

Dolgozói kiállítás

2009.10.26. 17:15 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

Megnyílt a Pannon Házban az első dolgozói kiállítás. A tárlaton Király Luca ügyfélszolgálati munkatárs Tanzániában készült fényképei és Szögi János, a Pannon épület-üzemeltetési osztályán dolgozó kollégájának fából esztergált művei tekinthetőek meg.

Király Luca: Édesapámmal a Tanzánia Barátai Alapítvány tagjaként visszajáró vendégei vagyunk az országnak. Az Alapítvány célja, hogy az észak-tanzániai, Gidamba településen száz leány részére bentlakásos iskola épüljön. Az ott végzett karitatív tevékenységek mellett fényképezőgépem sem maradt munka nélkül. 1997-ben kezdődött a szerelem, akkor jártam először Afrikában. Mivel írni nem tudok, ezért a képeimmel szeretném megmutatni, mit is érzek,a mikor azt mondom: szerelem. Az ország lenyűgöző változatossága, a sokszor egzotikus, néha meghökkentő témák szinte ösztönzik a fotóst újabb és újabb felvételek készítésére. Ez a kis tárlat néhány képben villantja fel Tanzánia arcait az Én és Édesapám szemszögéből, abban a reményben, hogy ez a gyönyörű ország újabb barátokat szerez magának.

Szögi János egy fa lengőtekét szeretett volna vásárolni három éve, de az üzletekben csak műanyagot talált így: Gyorsan elővettem az ajándék orosz barkácsgépet, amelynek volt eszterga adaptere is, viszont használható kés nem. Ezért egy nagy csavarhúzót köszörültem élesre, majd egy darab fát befogva elkészítettem az első bábut. Ezen fellelkesedve, sorra kialakítottam a többi bábut is, majd nagy lendülettel nekiláttam a golyónak. Hát, harmadikra lett golyóforma. Azóta szinte minden hétvégén, szabadság alatt ennek a hobbinak élek és élvezem az alkotás örömét. Munkáimat főleg saját szórakozásomra, családom, barátaim megajándékozására készítem. Két egyformát még nem pörgettem, ezért az itt kiállított tárgyak teljesen egyediek.

A két művész fotója:

 

A megnyitóról és a kiállításról készült képek megtekinthetőek itt:

 

Tűztánc és gyerekzsivaj Törökbálinton

2009.10.19. 16:58 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

Átadták a Pannon Legendák pályázat fődíjait a Pannon Házban. A nyertes iskolák mobilinternettel ellátott laptopot vehettek át. A Veszprém megyei Noszlop és a Fejér megyei Vereb általános iskolásai rövid előadással mutatták be településüket.

Bővebben: http://www.pannon.hu/pannon/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/745

Fényképek:http://www.pannon.hu/pannon/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/745/kepek/

Panelbeszélgetés a résztvevőkkel: az állami szerepvállalás kérdése

2009.09.28. 12:04 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

A konferenciát az előadók és a közönség részvételével zajló panelbeszélgetés zárta, Bodroghelyi Csaba, a KÖVET Egyesület igazgatójának vezetésével.

A szekció egyik legfontosabb gondolata a közönség egyik kérdésére adott válaszban hangzott el. Könnyen lehet, hogy a hőn áhított adókedvezmények, a kormányzati protekcionizmus akár fékezheti is a piac által akár önmagában is elérhető folyamatot. A piacnak inkább jó szabályozókra, tiszta versenyviszonyokra van szüksége, és nem arra, hogy az állam bürokratikus úton, nehezen ellenőrizhető módon vegye ki a részét a folyamatokból. Fennáll a veszély ugyanis, hogy az állam szerepvállalásával ugyanolyan pazarlás veszi majd kezdetét, mint a rendszerváltás utáni nagy infrastruktúra-beruházások, autópálya-építések kapcsán.

Horváth Áron, a Pannon CR szakértője kérdésében rámutatott: az állam ezen a területen leginkább példamutatással járhatna elöl, azzal, hogy a közintézmények elhelyezésekor érvényesíti a fenntartható építészet szempontjait. Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedékének Országgyűlési Biztosa elismerte, hogy a kormányzati szervek legtöbbje elavult, nem környezetbarát épületben helyezkedik el, de a folyamatos felújítások és esetleges költözések során is kiemelt szempont kell legyen a környezet védelme és a fenntarthatóság. Fülöp Sándor elmondta: az ombudsmani hivatal költözése esetén érvényesíteni fogja ezt a szempontot.

Interjú Zoboki Gáborral és Demeter Nórával

2009.09.23. 14:05 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

"A Pannon az egyik legszebb példa arra, hogy az egy térben való együttműködés, a kommunikáció és az elmélyült munka megfelelő aránya hogyan valósítható meg egy épületen belül." - Zoboki Gábor

"A skandináv humánpolitikai szemlélet átlátható munkaközeget eredményez, ahol nem a munkahely mint asztal, mint territórium fontos, hanem teljesen egyenrangúan működik mindenki." - Demeter Nóra

Interjú a Pannon Házat tervező párossal.

A magyar ökoiroda

2009.09.22. 22:06 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

Kritikus massza!

2009.09.22. 17:47 // Martinkó // 1 komment // Megosztás

Ma van az Autómentes Világnap. Este sokan tekernek ugyanazokért a célokért, amELYEkért ezen a házon is izzadtak a tervezők, kivitelezők, finanszírozók.

Reith András előadásában vetített egy diagramot, amelyből az derült ki, hogy minél kisebb egy város népsűrűsége, annál nagyobb az egy főre jutó energiafelhasználás. Detroit, Los Angeles a diagram egyik végén, Hong-Kong a másikon. Zürich közelebb Ázsiához, mint az USA-hoz. Csökkentsük az egymás közötti távolságot és viseljünk sisakot, villogót, láthatósági mellényt! Vigyázzunk a lánc feszességére, a fékek állapotára!

Interjú dr. Reith Andrással

2009.09.22. 17:45 // PannonHáz // 3 komment // Megosztás

"A fenntartható épület egyszeri többletráfordítást jelent, de hosszú távon sokkal költséghatékonyabban működtethető."

 

 

Építészet építész nélkül... Jean Attali nyomán

2009.09.22. 17:36 // Gunther Zsolt // Szólj hozzá! // Megosztás

A környezettudatos épület két alappilléren nyugszik. Az egyik a megújuló energia használata, a másik pedig az épületek energiahatékonysága. Az előbbi aktív, az energiabevitel modus operandiját határozza meg, míg az utóbbi passzív, gyakorlatilag az optimális hőszigetelési szintet lövi be. Mindegyik leegyszerűsítve 50 – 50%-ot tesz hozzá – a konferencián egyébként el nem hangzott – passzívház létrejöttéhez. Az előbbi technológiaigényes, az utóbbi akár gondos barkácsmunkával is összeüthető. Az előbbi drága, a második relatív olcsó.

Bár a magyar előadók nem mondták ki, de logikusnak tűnik – főleg Bonifertné Szigeti Márta előadását végighallgatva –a passzív oldal támogatása. Tehát hőszigetelés, ablakcsere, üvegcsere stb. Ami már elkezdődött (ld. panelplusz), de az aránya még mindig nem elég. Reith András említette előadásában, hogy az épületek energiafelhasználása a teljeshez képest 41%, tehát tetemes. Ha ezt nem a passzívház szintre, csak annak felére csökkentjük a passzív intézkedésekkel, akkor ez 18%-os megtakarítást jelent. És ehhez még építész sem kell. Energiatudatos építészet építész nélkül...

Váljon végre Békásmegyer is Pannon Házzá!

2009.09.22. 17:29 // Martinkó // Szólj hozzá! // Megosztás

Tudtuk, de Ürge-Vorsatz Diana (CEU) előadásában vált plasztikussá, hogy az építészet és építőipar aranytojást tojó tyúk. Természetesen nem a tarkóhájas építési vállalkozó, a városromboló irodaház-fejlesztő szempontjából az, mert ez eddig is nyilvánvaló volt, hanem a gazdaságfejlesztés szempontjából. Kisebb fűtésszámla, kevesebb behozott import gáz, az épületkorszerűsítésbe több foglalkoztatott, nagy háttéripar.

Paradoxon, de rendben van, hogy a legnagyobb potenciál a lakótelepi panelek környékén mutatkozik. Az előadó vetített egy dunaújvárosi mintaprojektet, ahol 85% a rezsiköltség-megtakarítás. Nem 10-20-30, hanem 85!! Eljön az idő, amikor a Havanna, Miskolc-Avas stb. lakói villámgyorsan válhatnak irigyelt polgártársainkká a zöld beruházások révén. Az alkalmazható technológia tömegessége, a nagy lakásszám kapcsán jól tervezhető, árazható, kivitelezhető projektek százai indulhatnak el, amelyek helyi munkaerőt is bevonhatnak.

A buliban nyilván az épitőanyag-forgalmazók sem járnak rosszul, ám vigyázni kell, hogy az állam elkerülhetetlen szerepvállalása ne eredményezzen ezen a területen is olyan karteleket, felülárazásokat, amelyek az autópálya-fejlesztéseket jellemezték az elmúlt két évtizedben. Legyünk realisták, innovációra, napelemgyárak építésére kevés az esély, de a szigetelések, gépészeti felújítások területén minden adott.

A modellt tehát nem Németország adja majd, ahol a világ vezető nehézipar, autóipari termelési és innovációs potenciálját állították, állítják át a zöld technológiák, geo-szondák, szélturbinák  és kollektorok gyártására, hanem szerényebb, reálisabb célokat kell választani: Kovácsné a kecskeméti panelben képes legyen a rezsit fizetni. Mindazonáltal fontosak a mintaprojektek, s azok kommunikációja. Tegnap egy panelház-tömb, ma egy Pannon Ház, holnap a József Attila lakótelep. Szép álom? Higgyünk benne!

Interjú Ürge-Vorsatz Diánával

2009.09.22. 17:20 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

"Egy-egy ilyen példa magával fogja húzni a magyarországi építkezési szektort."

GDP-növelés? Súgás gazdaságpolitikusoknak

2009.09.22. 16:57 // Gunther Zsolt // Szólj hozzá! // Megosztás

Úgy látszik, technológiai fejlesztés és a környezettudatos építészet GDP-rakétaként működik. Legalábbis az előadók szerint.

Hilde Tonne: a telekommunikációs piac 10%-os növekedése 1.5%-os GDP-növekedést generál. Tán ezért mondta, our business matters.

Ürge-Vorsatz Diána: az épületek energiahatékonysági programjának eredménye több ország GDP-jét néhány százalékkal növelte.

Ha ez igaz, akkor rajta, hamarosan kijutunk a recesszióból.

 

Interjú Fülöp Sándor ombudsmannal

2009.09.22. 15:27 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

"Húsz-huszonöt év múlva egész máshogy fog kinézni ez a föld..."

Legyen ciki a nem fenntartható építészet!

2009.09.22. 15:23 // Zubreczki Dávid // Szólj hozzá! // Megosztás

A széndioxid-kibocsátás csökkentésében az épületekkel érhetjük el a legtöbbet. Sőt nem csak az éghajlatváltozásban, a fejlesztésnek politikai és társadalmi hatásai is lehetnek. Magyarországon meg kiváltképp. Ürge-Vorsatz Diana szerint az egészségesebb környezet kialakítása, az energiaszegénység leküzdés és a munkahelyek teremtése mellett a lakossági szektorban 2025-ig a 13,6 milliárd eurós beruházás akár 19 milliárd euró megtakarítást hozhat.

Akkor miért nem épülnek tömegével Magyarországon fenntartható irodaházak? Reith András szerint a fejlesztő, a beruházó, kivitelező és a bérlő is a költségek minimalizálására törekszik, ami logikus. Sajnos a négyből azonban csak az utolsó érdekelt közvetlenül az energiahatékonyságban. Megoldás? Nos, el kell érni, hogy ciki legyen nem fenntartható épületet építeni. Ebben mondjuk a Pannoné elég jó lépés, hiszen jövőre vagy azután ennél kevésbé energiahatékony vagy halványzöldebb központot építeni mér elég béna dolog lesz egy hasonló súlyú cégnek.

Fülöp ellenpéldákat emleget

2009.09.22. 15:01 // Zubreczki Dávid // Szólj hozzá! // Megosztás

Mindenki felállt, amikor bejelentették a koronahercegék érkezését. Beáramlott egy húsz fős delegáció, nem gondoltam volna, hogy épp a legjobb nő lesz őfelsége. (Könnyed bevezetője előtt a Pannon vezér Anders Jensen mondott pár szót, de nagyon szimpatikusan annyira rövid volt, hogy mire előkotortam a tolmácsgépem,  már el is tűnt és átadta a terepet a szakmai előadóknak. Szerintem a legsúlyosabb hiba a bő lére eresztett bevezető.) Fülöp Sándor, a Jövő Nemzedékének Országgyűlési Biztosa következik aki három szinten panaszkodik (épület, helyi, regionális), hogy mennyi környezetellenes terv ellen kellett már fellépniük. Itt van például az agglomerációs törvény, ami elvileg a város parttalan terjedésének próbált gátat vetni, aztán vad belterületbe vonást váltott ki. Majd a zöldeket veszi védelembe: a kormányzatok hiába próbálják rájuk kenni a válságot, nem ők tehetnek róla. Végül kicsit dicsekszik a külföldieknek azzal, hogy Magyarországon mennyire megerősödtek a civilek. Ha mondjuk a bringásokra gondolok, akkor tök igaza van.

Vitruviustól a Pannonig

2009.09.22. 14:05 // Martinkó // Szólj hozzá! // Megosztás

Mint történelmi jelentőségű objektum vonulhat be a magyar építészettörténetbe a Zoboki-Demeter iroda frissen átadott irodaépülete, a törökbálinti telken található Pannon Ház. Égett völgy  a terület neve, ahová kilenckarú házat terveztek, ritka koncepció nyomán: nem talmi formalizmus, nem hivalkodó szépészet, nem is az általános modernista „a funkció kialakítja a maga korpuszát” elv vezérelte az alkotókat. Ellenben egy kivételes norvég munkamódszer. Mondhatnám, Vitruvius-i újraértelmezés, ahol középpontban az ember, ő az alfa és az ómega Rousseau-t idéző ideológia, a „vissza természetbe” vágy vezérelte a Pannont, hogy új székhelyét ne a város középpontjába, hanem festői környezetbe, a törökbálinti Égett völgybe telepítse. Nyolchektáros területből csupán 7,55 százalék épült be, lám, akad példa, mikor nem lép életbe a kizsigerelő, telekspekulációs gyakorlat.  Emberközpontú választás, ahol a jó és motiváló irodai légkört szolgálja minden: a natúra közelsége megnyugtatóan és felszabadítóan hat a dolgozókra, a demokratikus, egyterű irodák nélkülözik a felesleges főnöki nyomás élményét, a környezettudatosság alapélménnyé válik.

tovább »

Reith András: Fenntartható építészet – fenntartható társadalom

2009.09.22. 14:00 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

Reith András, a Mérték Építészeti Stúdió egyik tulajdonosa, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület alapító tagja és alelnöke arról beszél a konferencián, hogyan járulhat hozzá a fenntartható építészet és az építőipar a társadalom fenntartható működéséhez.

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete – Hungary Green Building Council (HuGBC) – non-profit, politikailag független szervezet. 2009 januárjában 22 magánszemély alapította azzal a küldetéssel, hogy a szükséges piaci, oktatási és jogalkotási feltételek elősegítése révén hozzájáruljon a környezetileg felelős és egyben profitábilis építkezési gyakorlatok elterjedéséhez Magyarországon. A HuGBC önálló nemzeti szervezet, mely bekapcsolódik a World Green Building Council nemzetközi hálózatába.

A klímaváltozás hatásait tekintve Magyarország a kontinens legrosszabb helyzetű térségei közé tartozik, ami azt jelenti, hogy az éghajlatváltozás évtizedeken belül gyökeresen megváltoztathatja környezetünket és életünket. Az Egyesület véleménye szerint a legnagyobb pozitív változásokat az építészet terén és segítségével lehet elérni. Céljuk a környezettudatos építészettel, építéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos általános ismeretek társadalmi szintű terjesztése, az építészeti szabályozásban a környezettudatosság kellő súlyú megjelenítése, a környezettudatos ingatlan minősítési rendszer kidolgozása, az új technológiák megismertetése a köz- és felsőoktatásban, valamint az energiatakarékos és fenntartható építést és felújítást előmozdító gazdasági szabályozás, támogatási rendszer szakmai kidolgozása és véleményezése.

Első benyomások a Pannon Házból öltönyben pogácsával

2009.09.22. 13:19 // Zubreczki Dávid // 2 komment // Megosztás

Életemben nem húztam még fehéringet, öltönyt Urbanistás bloggerként, na de korábban nem is találkoztam koronahercegnével (igaz nem is tudtam, hogy van ilyen). Első blikkre meg kell állapítani, hogy a Zoboki-féle irodaház baromi jól néz ki. Bár túl sokat egyelőre nem láthattunk belőle, mert a norvég királyi család említett tagja miatt nem lehet össze-vissza mászkálni. Az épület sziluettjén és azon kívül, hogy tele lesz zöld megoldásokkal (főldhőszivattyútól a napelemig) nem sok mindent tudtam róla. (Na persze leszámítva azt, hogy a dolgozóknak nem lesznek fix helyei, amiről elég sokan írtak).

tovább »

Ürge-Vorsatz Diana: az alacsony energiaigényű épületek szerepe

2009.09.22. 11:39 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

A konferencián az alacsony energiaigényű épületek szerepéről Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) szakértője, a Közép-európai Egyetem éghajlati és fenntartható energiapolitikai kutatóközpontjának vezetője tart előadást.

Ürge-Vorsatz Diana 2002 óta vesz részt az IPCC munkájában. A szervezet vezető szakértőjeként a 2008-as Nobel-békedíj részese volt. Részt vett a 2007-ben kiadott Negyedik Értékelő jelentés összeállításában, mely a politikai, üzleti és egyéb döntéshozókkal ismertette meg a klímaváltozással kapcsolatos veszélyeket és várakozásokat.

A jelentés 95 százalékos statisztikai pontossággal bebizonyította, hogy az ember felelős a klímaváltozásért, mely akkor is bekövetkezik, ha holnaptól nullára csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. Az is beigazolódott, hogy a klímaváltozás enyhítésére tett erőfeszítések egy jelentős része nettó nyereséges lehet.

„A klímaváltozás csak egy probléma a sok közül. Nálunk nem is tűnik ez annyira problémának, de pár évtizeden belül minden más eltörpül majd mellette – mondta el Ürge-Vorsatz Diana a Pannon Példakép Alapítvány díj átvétele kapcsán. – Komoly gazdasági, szociális, politikai, s a békét érintő hatásai lesznek.”

A jövő nemzedékek ombudsmanja a konferencián

2009.09.22. 09:56 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek ombudsmanja a zöld költségvetésről, a klímavédelem holisztikus szemléletéről - ezen belül az építési jogi intézkedések elhelyezéséről - , illetve a közösségi részvételről mint a jó kormányzás alapvető biztosítékáról beszél a konferencián.

A környezetvédelmi jogász 2008 óta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa. Szorgalmazza, hogy a költségvetési tervezésben figyelembe vegyék a környezetvédelmi szempontokat. Idén júliusban Irodája konferenciát tartott az államháztartás környezetvédelmi szempontú átalakításáról, illetve a klímaváltozást szem előtt tartó gazdasági fejlődés lehetőségeiről.

Fülöp Sándor 1992 óta a környezetvédelmi jogalkotás tevékeny résztvevője. 1994-től a Környezeti Menedzsment és Jog Egyesületnél (EMLA) volt ügyvéd, ahol a környezetvédelmi jogi adatbankot és tanácsadó szolgálatot vezette. 1998-2003 között az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja, majd elnökhelyettese, 1999-2001-ben a Közép-Kelet Európai Közérdekű Környezetvédő Jogászok Egyesületének elnöke volt, 2003-tól a Környezettudományi Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Előadás a REC nulla széndioxid-kibocsátású épületéről

2009.09.21. 17:05 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

A Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) nulla széndioxid-kibocsátású konferenciaközpontjáról és a fenntartható fejlődésért tett erőfeszítésekről tart előadást Bonifertné Szigeti Márta, a REC ügyvezető igazgatója.

A REC független nemzetközi szervezet, 17 országban van jelen a régiónkban. A REC-et – melynek központja Szentendrén található – az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok kormánya és a magyar kormány közösen hozta létre 1990-ben. Célja, hogy támogassa a különböző környezetvédelemben érdekelt és abban szerepet játszó csoportokat, elősegítse együttműködésüket és a polgári társadalom fejlődését, illetve részt vegyen a térség környezeti problémáinak feltárásában és megoldásában. A REC az általános környezetvédelmi projektek mellett kiemelten foglalkozik a fenntarthatóság témakörével is.

Az előadás témáját adó konferenciaközpontot 2008. június 27-én adták át Szentendrén. A barna mezős beruházásként megépített konferenciaközpont optimális esetben képes hosszú távon nulla széndioxid-kibocsátással működni. Ezt tervezési technikák, automatizált rendszerek, megújuló energiaforrások és a napenergia alkalmazása teszi lehetővé. A nagyságrendileg kétmillió eurós beruházás anyagi megtérülése csak néhány évtized távlatában prognosztizálható, azonban a pozitív klímavédelmi hatások már az átadás napjától érvényesülnek.

A programról

2009.09.18. 10:11 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

A Fenntarthatóság és építészet konferencián házigazdaként Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója üdvözli a megjelenteket. Ezt Őfelsége Mette-Marit, norvég koronahercegné hivatalos megnyitója és beszéde követi.

A magyar kormány képviselője a kormány fenntarthatóság stratégiáját ismerteti. A vállalati felelősségvállalás és a klímaváltozás összefüggéseiről Hilde Tonne, a Telenor csoport kommunikációért felelős alelnöke tart előadást. Ezután Ürge-Vorsatz Diana, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének szakértője beszél arról, milyen szerepet játszhatnak az alacsony energiaigényű épületek a klímaváltozás, a gazdasági válság és a biztonságos energiaellátás kihívásainak megválaszolásában.

Reith András, a Mérték Építészeti Stúdió vezetője, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület alelnöke bemutatja, hogyan járulhat hozzá a fenntartható építészet és az építőipar a társadalom fenntartható működéséhez. Az utolsó előadást Bonifertné Szigeti Márta, a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) ügyvezető igazgatója tartja, aki a REC nulla széndioxid-kibocsátású konferenciaközpontjáról és a szervezet fenntartható fejlődésért tett erőfeszítésekről fog beszélni.

A konferencia az előadók és a közönség részvételével zajló panelbeszélgetéssel zárul, melyet Bodroghelyi Csaba, a KÖVET Egyesület igazgatója vezet.

Fenntarthatóság és építészet

2009.09.15. 16:54 // PannonHáz // Szólj hozzá! // Megosztás

A Pannon – új irodaházának megnyitójához kapcsolódóan – Fenntarthatóság és építészet címmel rendez konferenciát szeptember 22-én. A konferenciát követően Göran Persson volt svéd miniszterelnök, klímanagykövet tart előadást.

A konferencia célja, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó kutatók, az üzleti szféra és az államigazgatás képviselői első kézből ismerkedhessenek meg a fenntartható építészet és a fenntartható energia-felhasználás aktualitásaival, trendjeivel és egymás álláspontjával.

A konferencia nem nyilvános, azon csak meghívóval lehet részt venni. Meghívók korlátozott számban igényelhetők a sajto kukac pannon pont hu címen.

A Pannon Ház blog az érdeklődők számára dokumentálja és követhetővé teszi az eseményeket, illetve további háttérinformációval és érdekességekkel szolgál a fenntartható építészet témakörében.

Rendszeresen készítünk az eseményt megelőzően, a helyszínen és utólag is összefoglalókat, rövid fényképes és videós anyagokat. Az előadások az Indavideónak köszönhetően élőben is megtekinthetőek lesznek.

A részletes program hamarosan itt a blogon is olvasható.

Pannon Ház

Blogtudósítás a Pannon Fenntarthatóság és építészet című konferenciájáról

Szeptember 22., Pannon Ház

Társszerzők:
Gunther Zsolt, a 3h építésziroda vezetője, Köztér blog
Martinkó József, az Octogon.hu főszerkesztője
Zubreczki Dávid, Urbanista

Partnerek







Hozzászólások

  • Ződgyík: @Dezső László: Ami már el is kezdődött. Ez a válság valójában azért van, mert már nem lehet fokozni az energiahordozók kitermelését. Ez van, ezt kell szeretni/megszokni.... (2009.09.26. 15:03) Interjú dr. Reith Andrással
  • accipiter: Fontos még az abroncsok ellenőrzése is... (2009.09.25. 14:11) Kritikus massza!
  • Zubreczki Dávid: igen, azt mondták, hogy így természetesebb. amúgy meg ez most divatos is: forrasbp.freeblog.hu/archives/2009/04/20/Juhh... (2009.09.22. 15:27) Első benyomások a Pannon Házból öltönyben pogácsával

Feedek